Igazán szörnyű belegondolni: a modern vadkapitalizmus rémtettei annyira régóta velünk élnek már, hogy lassacskán történelmi léptékbe kell ágyaznunk a beteg rendszer beteg működésének folyamatát. Megjelennek a tematikus kiállítások, visszaemlékező memoárok a Pinochet / Thatcher / Reagan triumvirátusról, valamint az utánuk következő neoliberális hegemóniáról, melynek – mint azt mindannyian bölcsen beláttuk – a mai napig nincs alternatívája.
A dicsőségesnek éppenséggel nem nevezhető elmúlt 40-50 évnek kíván emléket állítani a november 16-án Londonban nyíló neoliberális múzeum. A tárlat látogatói sorban megsasolhatják a kor meghatározó szlogenjeit a „nincs alternatíva”-tól a szakszervezet-ellenes propagandáig bezárólag. Pillantást vethetünk a kor jellegzetes kulturális szimbólumaira, mint a Ms. Monopoly vagy a Richard Branson Adóparadicsoma társasjátékok, az Amazon-dolgozók műanyag üvegbe gyűjtött vizelete és nyomkövetői, a produktivitás-fokozás érdekében drogfogyasztást propagáló gig economy plakátok, vagy a tinilányokat vállalkozásra invitáló Teen Bo$$! (Tini Főnök) magazin.
A kézikönyvtárban gazdagon olvashatunk Thatcher, Tony Blair vagy éppen Bill Clinton-memoárokat, újságcikkeket az adott kor szabad piacot éltető kánonjából. Kis szerencsével akár a „Jézus, a CEO” című önfejlesztő könyvet is kezünkbe vehetjük.
Reméljük, a folyamatok itt nem állnak meg, és még az életünk végét jelképező harangszó előtt forgathatjuk a kapitalizmus fekete könyvét, valamint ünnepelhetjük a kapitalizmus áldozatainak emléknapját.
