Nem tudni, húzódik-e valamiféle kőkemény konfliktus, esetleg Gyurcsány-szál a 2015-ös történet mögött, amikor DJ Snake az amerikai Ultra Music Festival-os szettje kellős közepén a stage kivetítőjén nyilvánosságra hozta Dillon Francis mobilszámát. Saját bevallásuk szerint mindketten nagyon jó cimborák, és Dj Snake kizárólag a trollkodás kedvéért tárta ország-világ elé komája elérhetőségét, akinek az esetet követően 5 perc alatt szépen be is telt a hangposta-fiókja.
A bosszú amellett, hogy hidegen tálalva a legjobb, megfelelő időzítést is kíván. A vérszomjassá váló áldozat akár hosszú évekig is forralhatja a revansot, hogy az a legütősebb módon csattanhasson el.
Miután már mindenki elfelejtette az esetet, úgy tűnt, a várt jóvátétel elmarad. Időközben azonban fű alatt beérett a vetés. Francis észrevette, hogy a djsnake.com domain-cím elérhetővé vált, és szépen lefoglalta azt magának. Az így kisajátított Dj Snake weboldal helyére rakta a saját kis webszájtját, melyre új zenéje reklámja, valamint vérszomjas bosszúja indoklása került.
Az ötlet azért volt kivitelezhető, mert DJ Snake hivatalos weboldala a djsnake.fr domain-en található a szokványos .com helyett. A djsnake.com domain csupán egy üres placeholder volt, melyet Dillon Francis még 2015-ben megvásárolt eredeti tulajdonosától, és 3 éven át várta az alkalmat, hogy valami ötletes módon lecsaphasson. Így az új Dillon Francis single végre megfelelő apropót szolgáltatott az eseménynek.
Az új single egyébként egy rakás szar, ám akit mégis érdekelne, annak erre tessék: