Megígértem, hogy a 2024-es és azt követő néhány év általam tett jóslatainak valóságát rendre visszaigazolom, hogy ellentétben az alább szereplő tévtanítókkal és sarlatánokkal, ne kizárólag a levegőben vagdalkozás legyen oroszlánrészemül, hanem igenis szállítsam a nyilvánvaló bizonyítékokat a megállapításaim helyességére.

Idén eleddig legtöbb leleplező irományom a munkatársadalom folyamatos haldoklásának feltérképezésére irányult, ugyanakkor előrejeleztem a magukat spirituálisnak behazudó okkultista elmeprogramozók bukását is. Ez olyannyira jól sikerült (mármint a predikció), hogy augusztus során annyira kitettek magukért ezek a drága sötét elméjű huhogók, hogy tökéletes bizonysággal kijelenthetem: ezek már nem urai saját elméjüknek és gondolataiknak, kezdenek szép lassan belesüllyedni ama paranoid skizofréniába, amely világba egyébként is valók.

Érdekes, hogy mennyire radikális különbségek mutatkoznak most a sorolt sarlatánok vernyákolásainak tartalma közt, pedig 2020-22 között még nagyjából mindenki ugyanazokat a folyamatokat jósolta meg, s ezek jobbára be is váltak. Tavaly azonban már saját magukkal és egymással egyaránt alaposan összevesztek ezek az álspirituális guruk, idén pedig minden bizonnyal a tapasztalható hús-vér valósággal is elvesztették mindennemű viszonyukat.

Schizophrenic Girl

Minderre azért kellett sor kerüljön, mert a förtelmes téveszmék hirdetői pofátlanul visszaéltek a részükre juttatott lehetőséggel, hogy a prófétaság lelke költözhetett beléjük, majd alaposan felfuvalkodván az emberiség felszabadítása helyett immár a saját öngyilkos szektájuk felpumpolása, s persze a maguk pénztárcájának kövérítése végett folytatják kizárólagosan elméből, nem pedig lélekből a hányadék félelemgerjesztést.

Odáig süllyedtek ezek a sátáni bodóattilák és szedlacsikok, hogy immár kizárólag a maguk kis egyszemélyi szektájukat formálgatják és alakítják, az öngyilkos halálkultuszukból menekülni kívánókat pedig lélekrothadással vagy kardfogú tigris elől menekülő ősemberként való reinkarnációval fenyegetik meg.

A sátáni tévtanítók kategóriája egyébként nem fix, hanem dinamikus fogalom, vagyis bele lehet ebbe kerülni, de ugyanígy ki is mászhatnának belőle az antikrisztusi próféták, ha nem hagynák, hogy primitív elméjüket elborítsa a hatalmaskodás tébolya. Persze ezt jól felfogott önérdekből nem kívánják megtenni, így hát az idei évben, valamint a 2025-27-es esztendők során ezek a sarlatánok megélhetik fatális bukásukat, földönfutóvá válásukat, esetleg saját szektatagjaik általi meggyilkolásukat, amennyiben továbbra is következmények és az áldozataikra irányuló pozitív eredmények nélkül szipkázzák el azok minden pénzét, idejét és életenergiáját.

Lássuk most konkrét példákon keresztül, idézetek citálása mentén, hogyan alakítják ezek a bukott próféták saját magukat és zombi közönségüket egyaránt agyhalott masszává.

Ai Agyhalott Zombi Sereg

Szedlacsik Miklós, Jim Jones Kárpát-medencei reinkarnációja

Adós vagyok egyelőre a Szedlacsik tevékenységét leleplező irománnyal. Mindenesetre a következő bekezdések az újonnan elhangzott mételyező baromságait debunkolják. Aki nem tudná, ki ez a rendre sunyi módon vigyorgó ZS-kategóriás tréner, az némi támpontot kaphat róla a 2024-es próféciámban, a többiek várják ki a részletes leleplező dokumentumot.

Szedlacsik rendre robotikusan ugyanazokat a toposzait fogalmazza és mantrázgatja újra, ezért az ő esetében kevesebb idézetet fogok citálni, s inkább a ténynek hazudott tévállításait igazítanám ki.

A szektavezér elsődleges “filozófiája”, hogy egy olyan aranykort kell nekünk embereknek ide a Földre elhozni, mely temérdek prófécia szerint a Kárpát-medencéből indul ki, így a magyarok kiválasztott népként vannak megbízatva ennek az aranykornak a megteremtésével és a nagyvilág – elnyomó kisebbséget nem alkotó milliárdjainak – részére való kiexportálásával.

Csupán néhány apró részletében hibádzik a mesterterv. Először is, hiányoznak részéről a bizonyítékok efféle próféciák (pláne tömeges) meglétére. Tehát már az alapoknál hamvába holt a projekt, de amennyiben figyelmen kívül hagyjuk eme “lényegtelen apróságot”, láthatjuk, hogy egyéb tényezők terén sem akaródzik összeállni az a fránya aranykor, melynek – Szedlacsik ukáza szerint – 2026-ra meg kell teremtődnie. Valójában 2035 a végső határidő, de a Szedlacsik-szektába 2026-ig kötelező belépniük a túlélni kívánóknak, mivel az eljövendő aranykorra való felkészítésképp további 9 év intenzív tanulás szükségeltetik, nyilván kizárólag az ő “iskolájában”.

Nagy Penzosztas

Ez azt jelenti, hogy bő két és fél év áll rendelkezésre mintegy hatmilliárd embernek, akik nem szeretnének 2035 előtt tömegével kihalni, hogy térdre rogyván Szedlacsik mester (bocsánat, ember -és életjavító mestercoach 😀 ) előtt beiratkozzanak az iskolájába, és tejeljék örökkön örökké a tandíjat. Ez a világ minden népére vonatkozik, ideértve ama milliárdokat, akik nem beszélnek magyarul.

Szedlacsik szerint csak és kizárólag azok élhetnek túl az új aranykorban, akik kifejezetten az ő szektájához csatlakoznak. Az ő potenciális ügyfélköre viszont legfeljebb a nagyvilágban szétszórt 15 millió magyarul tudóra terjedhet ki. Ez azt jelenti, hogy mindannyian jobban járunk Klaus Schwab-bal, aki legalább 500 milliós szolganépséget életben hagyna közülünk, mint Szedlacsikkal, aki bárminemű lelkiismeret-furdalás nélkül szeretne 8 milliárd embert kiirtani.

De még itt sem ér véget a Szedlacsik-szekta ámokfutása. Ő aztán mindenkinél jobban tudja, hogy kinek a leszármazottai vagyunk, de nem csak mi, hanem a környező népek is. Például szerinte az ukrán nép orosz, tehát hiábavalóan tiltakoznak Putyin bácsi novicsokkal átitatott szerető ölelése ellen, mert ők a Kreml gondoskodó felügyeletéhez tartoznak. Na ezért kell, az ilyesféle figurák miatt mindenféle Trianonokat elszenvedniük a népeknek, mert egy birodalmon belüli nemzetiségeknek az életük árán is kötelességük hódolni a diktátor előtt és pisszenés nélkül tűrni az ő pogromjait meg népnyúzó ténykedéseit.

Ai Thor Kalapacsa

A nyugat természetesen a hülyék paradicsoma, olyannyira, hogy hunokként mi magunk vagyunk a zsenialitás fokmércéi. Ám sajnos hiba csúszott a magunk megítélésébe, merthogy magyaroknak hívjuk magunkat, pedig a gyengeelméjű nyugat tisztában van azzal, hogy mi a hunok leszármazottai vagyunk (Hungary, Ungarn stb.). Tehát a fogyatékosok mégiscsak okosabbak nálunk, mert ők legalább tudják, kik vagyunk, mi meg nem. 😀

Ha ez a barom hunnak képzeli magát, hát vegye magára nyugodtan ennek privilégiumát, és haljon ki. A hun-magyar rokonság és a Hungary, mint Magyarország germán eredetű megnevezés hunokkal való összekötésének cáfolatát majd a leleplező cikkben végzem.

Ha épp nem származásbeli kérdésekkel fáraszt minket, akkor az etikusságra nevelésünk által kíván bevezetni minket az aranykorba. Pusztán az nem derül ki 15+ dumálmánya meghallgatását követően sem, hogy mi is az ő etikája. Azt mindenesetre tudni felőle, hogy a rasszok azok fajok, kik közt a házasság és gyereknemzés egyaránt biológiailag képtelen folyamat.

Szedlacsik tehát genetikai torzszülöttként (elég csak ránézni az arcára) rendkívül szereti az eugenikát, viszont gyűlöl mintegy 8 milliárd embert, akiknek a tömeges kipusztításán mesterkedik. Tanításainak sikereiről elég annyit mondanom, hogy az általa házigazdáknak hívott felkonfok (vagy hívjuk őket találóbb nevükön felszopóknak), kik az óceánon túli nézőket is szeretettel köszöntik, hosszú évek óta rendre ugyanazon 3-4 személy közül kerülnek ki, és ahogy öt éve, úgy mostanra sem tanultak meg beszélni.

Na, ily emelkedett hangulatban szemléljük meg Szedlacsik Jones legfrissebb ámokfutását.

“A XXI. század arra szolgál, hogy ami bűnt elkövettünk az elmúlt évszázadokban, azt most kijavítsuk, vagy bűnhődjünk.”

Egyrészt sem én, sem a generációm tagjai nem követtünk el semmiféle bűnt az elmúlt évszázadokban, mivel nem is voltunk életben. Ha a mi előző életeink során követtünk el súlyos bűnöket, akkor talán magunknak is tudnunk kéne erről, különben nincs semmi alap azok rendbehozatalára.

Nem mindennapos bravúr, hogy az általa koszos, aljanépség FAJként elkönyvelt indiaiak reinkarnáció-tanát átemelte a kis Kárpát-medencei aranykor kultuszába, de talán nem nonszensz baromságként kellett volna azt bevezetnie.

Tehát ha én rendre reinkarnálódok, és előző életeimben súlyos bűnöket követtem el, talán kéne valami emlékeztető nyomnak lennie, amely által kijavíthatnám eme fogyatékosságokat.

Ai Elozo Reinkarnacio

Csakhogy Szedlacsik a reinkarnációt is a maga vérmes halálszektájának magához láncolására alkalmazza. A vonatkozó algoritmus a következő: alanyi jogon bűnös vagy –> csak én tudhatom, hogy mi a te bűnöd, te nem –> csak úgy szabadulhatsz meg eredendő bűnödtől, ha feltétel nélkül iszod az én szavaimat –> kizárólag úgy tehetsz szert üdvösségre, ha az én személyes szolgálatomba szegődsz –> szakítsd meg a kapcsolatot mindenkivel, aki nem kívánja az öngyilkos szektámat elfogadni –> hörpintsd fel a Kool Aid-et.

Másrészt ez az aktikrisztusi figura nyilvánvaló tagadója az isteni kegyelemnek. Itt kapcsolódunk vissza oda, amit az ő homályos “etikájáról” elmondtam. Ez a népfaj, az álspirituális guruk kategóriája roppant mód szereti a jóság és etikusság fogalmait hangoztatni minden egyes percben, pusztán arról feledkeznek el beszámolni, konkrétan mit értenek nevezett fogalmak alatt.

Mert például Adolf Hitler nagyon jó ember volt ám: szerette az állatokat, vegetariánus étrenden élt, felemelte a német népet oda, ahol azok büszkék lehettek önnön nagyságukra, habár az aranykor Kárpát-medencei kibontakozása helyett inkább a Lebensraum-elméletnek és az alsórendű szláv népségek kiirtásának szükségében hittek. A zsidók legyilkolása meg egyszerűen elkerülhetetlen lépés volt ahhoz, hogy a nagy aranykori Germán Birodalom megvalósulhasson.

A maga mércéjéhez képest tehát Hitler és az ő szolgahada tökéletesen etikus és jóságos volt. Aztán hívő követőivel együtt a máglyarakáson végezte.

Haboru Langolo Vilag

Szedlacsik az alanyi jogú bűnösség rád ragasztása mellett egy igazán mocskos állati pszichológiai trükköt is alkalmaz. Rád erőszakolja, hogy kizárólag azt tanulhatod, amit ő követel, de a te bajod lesz, ha nem tanulsz magadtól. Ez önellentmondás, mivel nem lehet egyszerre lemondani az önrendelkezésről, de meg is tartani azt.

“Mindenkinek arra van pénze, amire akarja.”

Anyád picsáját.

“Abból én már rég kinőttem, hogy sajnáljak embereket.”

Ezt idézd majd vissza, amikor magad is ugyanilyen elbánásra lelsz.

“Mindenki a saját életének a kovácsa… A saját döntéseid nyomán olyan az életed, amilyen.”

Spiritualis Lany

Akkor tehát nem szükséges a Szedlacsik-szekta lelkes tagjává válnom az aranykorba jutáshoz. Továbbá ha a saját döntéseim nyomán olyan az életem, amilyen, akkor hogy lehet, hogy nincs például jogom a pénznyomtatásra, pedig szeretném, ha mindig telne arra, amire akarom? Hogy lehet, ha önálló döntésemből elmegyek valahova dolgozni, az nem ad nekem fizetést, hanem kizárólag olyan helyre szegődhetek el jövedelemért, ahol van felvétel? És nem én döntöm el, hogy felvesznek-e vagy sem akárhová is?

Tehát úgy olyan az életem, amilyen, hogy a szükségleteim egyike felett sem rendelkezem kontrollal, hanem a pénzkibocsátás, törvényalkotás és tulajdonlás jogait exkluzívan birtokló aktoroktól függök. Ez ám a szabadság! Megint egy olyan sarlatán osztja a nem létező eszét, aki azt se tudja, mi az a pénz.

“Nem érdekelnek a kifogásaid. Vagy jössz tanulni, vagy szívni fogsz, mint a boci.”

Mindjárt akkorát rúgok a picsádba, hogy a Szíriuszig szállsz el. Tehát a komplett ténykedésed a te terrorisztikus uralkodó vágyaid kibontakoztatásáról szól.

“Az embereket alapvetően nem a céljaik motiválják, hanem a félelmeik. Ha a céljaik motiválnák, akkor nem itt tartana az emberiség.”

Magyar Apokalipszis Panikolo Dolgozok Wprk

Akkor Szedlacsik éhen halna, mert nem tudna kellő számú embert a félelmeiken keresztül berángatni a maga szektájába.

“Nem kellene elgondolkodni azon, hogy össze kellene fogni?”

Az Ilyen Szedlacsik-félékkel? Aki szerint én nyomtatom magamnak a pénzt, de ha azt nem adom oda neki az utolsó fillérig, akkor kihalok?

Az is roppant érdekes egyébként, hogy az aranykor kialakításának határideje 2035 – pont ideális időben Szedlacsik nyugdíjba vonulásához. Korábban egyébként még 2070 környékén volt a határidő, csakhogy ezt “a fentiek módosították”.

Meg hát ez a kretén barom magát jelöli szíriuszi küldöttként, és mentális erőszakoskodással kívánja szavatolni, hogy az egész világ higgyen neki. Puszta összevetésként: Jézus Krisztust automatikusan felismerték az ő valódi követői, illetve tanítványai nagyja is. Nem volt szükséges neki minden előadásával bemutatkozni, hogy szíriuszi küldött vagyok, és az én feladatom berobbantani az aranykort a Kárpát-medencében.

Ai Sziriuszi Kuldottek

Összefoglalva: Ez a figura rosszabb minden csalónál és sarlatánnál. Nem kizárólag a pénzedet énekli ki belőled, hanem a lelki energiádat és életidődet is feláldoztatja veled a maga gyarapítására. És a legszegényebb, legnyomorultabb rétegekre utazik, akik egy tisztességes tréner (lásd Szabó Péter) szófosásait legalább nem volnának képesek megfizetni, így mentességet élvezhetnének az okkultista elmeprogramozás alól, amennyiben nem keverednének a Szedlacsik-féle szemétben turkászó dögkeselyűk hálójába.

Visszajelzés
0 hozzászólás
Beágyazott kommentek
Minden hozzászólás