Az alábbi esszé Adam Curtis dokumentarista 2021-ben napvilágot látott filmje, a “Can´t Get You Out Of My Head” kivonatolt változatát tartalmazza. Ez az írás a befejezetlen cikkek mappájában várta sorsa beteljesülését egészen mostanáig. Bár tartalma jelenleg is aktuális, egyes benne foglaltatott részinformációk elavultak lehetnek.

A világ egyik legzseniálisabb dokumentumfilmese, Adam Curtis röpke öt éve nem rukkolt elő új tartalommal. Legutolsó alkotása, a 2016-os Hipernormalizáció felfedte, hogyan veszi át a valóságtagadás, majd a valóság hihető(nek tűnő) meghamisítása a politikai hatalmat. A 2020-21-es koronavírus-pandémia révén élesben is láthatjuk, hogy a valóság végleg megszűnt objektív tényezőnek lenni az emberi sors alakítása szempontjából.

Semmi más nincs, mint rémület. Aki nyugtató hangokkal merészelné a riogalódó vadlibák hangulatát egyenesbe állítani, rémhírterjesztőként kerül a rémhírterjesztők vádpadjára.

Ez a dokumentumfilm nem pusztán azt meséli el, hogy juthattunk el idáig, hanem azt is, miért nem vagyunk képesek többé elképzelni egy élhetőbb és boldogabb jövőt.

Alább a film szöveganyagának fordított változatát olvashatjátok, kivonatolva, a szigorúan politikai vonatkozású információk mellőzésével.

Nem Tudlak Kiverni a Fejemből (Can´t Get You Out Of My Head)

Anglia a II. világháború után

A II. világháborút követően a Brit Birodalom az összeomlás szélére került. London bankárai végezték a pénzügyek irányítását. Az omladozó rendszer ellenére a hatalom, illetve a korábbi értékrendek még hosszú ideig a helyükön maradtak.

Kenyában, mely a birodalom egyik gyarmata volt, nem elégedtek meg pusztán a nyersanyagok elszállításával és a bennszülöttek rabszolgamunkájával. Az őshonos lakosságot elkülönítő táborokba zárták, ahol igyekeztek őket a birodalom igényeinek jobban megfelelő polgárokká nevelni, és kiverni belőlük a „kenyai mentalitást”. A haláltusáját vívó birodalom kétségbeesésében horrorisztikus tortúrának vetette alá az agymosni kívánt lakosságot.

Közben az anyaországban élő, jómódúvá lett polgárság sem élt félelem nélkül: a külgyarmatokban sínylődő lakosok bevándorlásától féltek, akik mások, mint ők.

Michael de Freitas, a Trinidad és Tobago-ban született egyik őslakos azon szerencsés egyedek közé tartozik, akik élhettek a birodalomban. Úgy gondolta, egy virágzó civilizáció várja őt. Amit tapasztalt, az egy meseszép díszletek közé rejtett, letargikus nihil.

Peter Rachman, a kor egyik gátlástalan ingatlanmágnása roncs állapotú albérleteket adott ki prostituáltaknak és drogosoknak. Freitas bevándorlóként az ő cégénél kapott csak állást.

Rachman korábbi élete tele volt borzalmas traumákkal. Zsidó származású lengyel férfiként menekülnie kellett a náci terror elől. Ám cseberből vederbe esett, miután orosz fogságba kerülvén Szibériába vitték, ahol erőszakkal sterilizálták. Tapasztalatai révén számára a jó és rossz megkülönböztetése úri huncutság volt. A II. világháborút követően Angliába emigrált, ahol kiépítette ingatlanpanamáját. Bár közutálatnak örvendő személy lett belőle, a legalsó réteg hősnek látta: lakhatást adott a leglecsúszottabb társadalmi csoportoknak, köztük színes bőrű bevándorlóknak. Mindezt a fehér kultúra abszolút nem nézte jó szemmel.

A fehér középosztály elméjében egyre inkább elszaporodott egyfajta paranoia: gyanakvóvá váltak a köztük élő idegenekre. 1968-tól kezdve migrációellenes tüntetések robbantak ki London-szerte.

Amerika a II. világháború után

A golyóbis másik felén, Amerikában az individualizmus vált a vezető társadalomformáló elvvé. A külvárosok népe lett a leginkább megbecsült csoporttá. Ezen egyedeket gyakorlatilag kizárólag az azonos földrajzi területen elterülő munkahelyük tartotta közösségben, a négy fal között magányos és ingerszegény életet éltek. Mindez megágyazott részükre a különféle paranoid viselkedésmódok kialakulásának, bár egyes hangok, mint Richard Hofstader szerint Amerikában mindig jelen volt a paranoia valamilyen formája.

Ebben az időben tömegek menekültek a harmadik világbeli országokból Amerikába a saját korrupt, olykor kegyetlen kormányuk elől. Ugyan az elnyomás rendszerét maguk mögött hagyták, elméjükbe befészkelődő negatív gondolataikat magukkal vitték az új földre. A magányos, ingerszegény külvárosokból új mozgalmak bontakoztak ki: a radikális individualizmus, valamint az ellenkulturális mozgalom egyaránt próbára tették a rendszer tűrőképességét.

Kerry Tjornley és Gregory Hill, a 60-as évekre nagy népszerűségre szert tevő filozófusok feltették a kérdést: az univerzum működését vajon elsősorban a rendezettségre, vagy a káoszra való törekvés határozza meg? Káoszelméletükre alapozva új mozgalom jelent meg a színen: az emberek individuumként rendet teremthetnek az áldatlan zűrzavarban.

1967-re Kerry Tjornley Elhagyja kaliforniát, hogy New Orleans-ba költözzön. Itt született meg a „Tétlen harcosok” (idle warriors) című könyve. Nem is sejtette, hogy új élete nem várt kihívások sokaságát vonja maga után.

Közben az amerikai jóléti modell fenntartása kizárólag a harmadik világ kizsákmányolása révén volt lehetséges. A Black Panthers fekete terrorszervezet szerint a hömpölygő rasszizmus megállításának egyetlen módja, ha a feketék jutnak hatalomra. Afeni Shakur, a későbbi Tupac Shakur édesanyja szerint a véres felkelés jelentheti az egyetlen megoldást. A Black Panthers kezdetben kapitalista üzletek ablakait verdeste be, ügyelvén rá, hogy civil áldozat ne keletkezzen, később azonban már bombatámadásos merényleteket is végrehajtottak.

Kína a II. világháború után

Jiang Qing ambiciózus karrierista volt, és paranoid őrült. Fiatalabb korában még rendkívül erős, céltudatos asszonynak számított, aki az egyéni akarat szentségében hitt. Színészként kezdte pályafutását; társai elálmélkodtak ambícióján. Hatalmas becsvágya oda juttatta őt, mint hasonszőrű társait: öngyilkosságot kísérelt meg, melynek kudarcát követően elhagyta szülőföldjét. Végül sosem sikerült színészi karriert befutnia. Ám valódi élettörténete csak innen indul.

Kiábrándulván az akkori rendszerből, figyelme a forradalmi kommunista eszmék irányába terelődött. A kommunisták nem fogadták jól személyét: veszélyesnek ítélték, mivel individualista volta révén nem alkalmas közösségi célokért való küzdelemre. A párt ódzkodott attól, hogy valaha is hatalom közelébe engedje.

Jiang Qing megakadályozta a szintén veszélyesnek ítélt Mao Ce-tung eltávolíttatását a kommunista párt tagságából. Megnyílt a kapu a 300 éves korrupt (elsősorban dinasztkus, üzleti) hatalom eltávolítása előtt.

Jiang Qing a forradalmat (1949) követően visszatért a kimenőre. Immár ő irányította azt a valóságot, melyben élni szeretne. Szerte Kínában százmilliók ünnepelték őt és férjét, Mao Ce-tungot.

Qing egész Kínát egy kollektív Melodrámává változtatta. Bosszút esküdött saját múltjával és az abban szerepet vállaló ellenlábasokkal szemben. Így számolt le Li Lili egykori színésztársával, ki akkoriban “megakadályozta”, hogy a tehetségtelen Qing a dicsőség árjában fürdőző színésznő legyen.

1966-ra Kína a világtól elszigetelten működött. Fiatal forradalmárok léptek be sorban a pártba, a hatalom mindennemű forradalmi hevületet magába csatornázott. Bár Kína temérdek Mao által gerjesztett forradalmi hullámon esett át, a hatalom természetében semmi nem változott. Ugyanazt a hierarchikus berendezkedést vitték tovább más személyekkel.

A híres-hirhedt “kulturális forradalom” időszakában annyi módosulás történt, hogy több nőt küldtek a színpadra, akik nagy ébredésről beszéltek. A fiatalok egymást ütlegelték, hogy kiűzzék a démonokat.

Mao felesége eddigre a világ legbefolyásosabb nőjévé vált. A renitens katonákat megtörték: bevallást erőszakoltak rájuk, hogy vétettek a forradalom ellen. A forradalmat követően a hatalom struktúrájában semmi nem változott, viszont megkezdődtek a tömeges kivégzések.

Mao felesége nyugaton is ismertté, kvázi feminista ikonná vált. Személyes bosszúját eddigre minden korai színésztársára kiterjesztette, akik anno nem engedték őt szerepelni. A zabolázatlanul terjedő pártállami terror, erőszak és félelem hatására a komplett kínai nép paranoiddá vált, majd a polgárháború szélére sodródott. Mindenki azt hitte a másikról, hogy démon lakozik benne.

Az 1970-es évek elejére Mao szembefordult feleségével. Vádja szerint hatalmas ambíciói nulla tehetséggel párosulnak, ezért Mao csak kihasználta őt az ellenzék felszámolására.

Ezt követően Qing is a szélsőséges paranoia áldozatává vált. Először szökni igyekezett az országból, de a repülőgépéből kifogyott az üzemanyag. Rendszertelen időközönként étkezett, hogy ne mérgezhessék meg. Végül Mao 1976-ban bekövetkezett halála vetett ideiglenes véget a szenvedéseinek. Ezt követően a maói örökségekkel leszámolni kívánó párt temérdek per alá vetette, majd 1983-ban életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélte. Végül 1991-ben, 77 évesen felakasztotta magát.

A pszichológia térhódítása

Az individualizmus korában a pszichológia rohamosan terjedt. A pszichológia leginkább jellemző nézőpontja szerint az emberek gondolkodásmódját kell megváltoztatni, hogy boldogok legyenek, nem pedig a külvilágban kutatni a boldogtalanság okait.

A bizalmatlanság pszichológiáját Robin Douglas és Sandra Paul házaspár dolgozta ki, kik a sors iróniájának köszönhetően néhány év elteltével elváltak egymástól, majd Douglas öngyilkosságot követett el.

Douglas pontokba szedett rendszert hozott létre, hogy milyennek kell lennie a házasságuknak (listázás). Ez elviselhetetlen volt. Például első lépésként megparancsolta nejének, hogy az hagyjon fel a modellkedéssel. E szélsőséges kontrollmánia, mely szerint az embert bele kell erőszakolni a konformizmusba vetett aztán véget Marilyn Monroe életének is.

Az emberi élet racionális rendezőelvek szerinti erőszak-menedzsmentjét már egy évszázaddal korábban kidolgozta George Boole matematikus. “An Investigation of the Laws of Thought” (1859) című könyve azonban a maga korában össznépi megvetésnek örvendett, mivel a XIX. században még senki nem látta ennek értelmét és megvalósíthatóságát, így az egy időre feledésbe merült.

Robin Douglas e rég elfeledett könyvet leporolván igyekezett racionális rendszerbe szuszakolni a komplett emberiség viselkedését. Következményképp egy roppant leegyszerűsített, viszont abszolút logikus modellt hívott létre az emberiség kontrolljára. A tudomány innentől beszállt a lakosság idomításába. Száz évvel Boole könyve után lefektetésre kerültek az emberiség univerzális rendező-algoritmus (mesterséges intelligencia) szerinti, primitív gondolkodást (feltétel nélküli engedelmesség) megkövetelő irányításának filozófiai alapjai.

Michael Kamp a szemmozgások elemzése nyomán ama következtetésre jutott, hogy a tudat nem uralja teljes mértékben a cselekedeteket. Az agy leegyszerűsíti a külvilágból származó információkat, azokat sztorikká alakítja át, és annak látszatát biztosítja, hogy uralja a helyzetet. Rossz emlékek hatására egy olyan belső világ épül fel, mely boldog, vidám, és kiszorítódnak belőle a negatív információk.

Horst Mahler szerint nem csak a nácizmus külső megnyilvánulása volt probléma, mert a nácizmus túlélhetett az emberek elméjében. Amerika felhasználta ezen eszmék jelentős részét arra, hogy a globális kapitalizmust irányítsa. Kiváltképp a harmadik világban. A nyugati világ Coca Cola-mámorban fetrengő lakossága mindebből mit sem érzékelt.