A rekord mennyiségű emberáldozatot követelő II. világháborút követően az egész fejlett világban szigorú elvárássá vált, hogy ugyanezen gyalázat ne fordulhasson elő többé. Alig néhány évtizeddel korábban, az első világháború kirobbanásának hírét még ujjongva fogadta a kor naiv, idealista fiatalsága. Akkoriban, a XIX.-XX. Század fordulóján oly erejű gyermekbumm robbant ki Európa-szerte, mely egyetlen generáción belül megduplázta a kontinens lélekszámát.
A rengeteg utánpótlás azonban pont olyan körülmények közé született, amikor a széles néptömegek már kezdtek leszakadozni az önfenntartó gazdálkodás hagyományáról. Ezért terebélyes csoportoknak nem maradt más esélyük a megélhetésre, mint valamiféle nagyvárosi gyárüzemben munka után nézni. A nagyipari termelésnek ugyan folyamatosan igénye volt újabb és újabb kiaknázható, majd eldobható munkaerőre, a népesség növekedését azonban nem voltak képesek lekövetni. Mindezen folyamat oly mértékű feszültségekhez vezetett, hogy sokan látták úgy, kizárólag a többi ember rovására lehetnek képesek a saját maguk és családjuk szükségleteinek biztosítására.
A helyzet kiváló táptalajává vált ama gyűlöletnek, mely megágyazott a világtörténelem valaha volt két legnagyobb háborúja kirobbanásának. A második nagy világégést követően azonban minden háborús romantika szertefoszlott. Még a szegényirtást egyébként széles körben pártoló elit sem szemlélte teljes nyugalommal a vérontást, mivel az általuk birtokolt infrastruktúra, így a materiális vagyon nagy része is a pusztulás martalékává vált.
A háborút követő újjáépítések korában azonban újabb népességbumm lódult meg. 1946-tól nagyjából a 60-as évek végéig ismét egy olyan generáció jött világra, melynek lélekszáma meghaladja az ipari kapitalizmus által felszipkázható mennyiséget.
Az államigazgatás nagy fejfájása volt, mit is kezdjen ezzel a hatalmas tömeggel. Nyilvánvaló volt részükre, hogy a két nagy világégést kiváltó helyzet nem fordulhat elő többé a világban. Ahhoz a milliárdosoknak is túl nagy árat kell fizetni, hogy ily módon lehessen lefolyóba önteni a fölös népességet.
Mit volt mit tenni, igyekezett az államigazgatás a lehető legnagyobb mértékben alkalmazkodni ezen körülményhez. Vasfüggönyön innen és túl, bár a politikusok játszóházai érintetlenek maradtak, mégsem volt lényegi különbség a társadalompolitikában. Pusztán a külpolitikai bohózatok végett tűnt annyira eltérőnek a két nagy világrendszer egymással való cicaharca.
A döntéshozók nagy szerencséjére soha nem látott gazdasági fellendülés indult meg a nagyvilágban. Jó 40 év alatt a tengerentúlon megduplázódott a termelékenység. A korábban leszakadt, szegényebb nemzeteknek sikerült ledolgozniuk hátrányaik jelentős részét: ugyanezen időtávban Magyarországon négyszeresére emelkedett az ipari termelés volumene (újabb másfélszeresére a rendszerváltást követően).
Úgy tűnt, a véget nem érő jólét és prosperálás időszaka köszönt az emberiségre. Mindenki tudja a dolgát: a nebulók tanultak az iskolában, hogy jó szakmát szerezzenek, a politikusok irányították a gazdasági folyamatokat és védték lakosságukat a külső veszedelmektől. A kapitalisták (keleten az államkapitalista elit) pedig folyamatosan szállította az újabb és újabb igényeket generáló termékportfóliókat a lakosság háztartásaiba.
Az 1945-65 között született, világszerte nagy létszámnak örvendő nemzedéket keresztelte el a szociológia baby boomereknek.
Mire a boomerek kiléptek a „munka világába”, már meg volt teremtve részükre a vágyott jólét. A háború pusztuló infrastruktúráját elődeik, a csendes generáció tagjai szinte mindegy szálig helyrehozták. Újjáépültek a lebombázott hidak, vasutak, társasházak, gyárépületek. Ha a munkába állás átlag korát 18 évben határozzuk meg, a boomerek első évfolyama 1964-ben lépett piacra, utolsó egyedeik pedig (immár elég gyakran egyetemet végezvén) 1982-86 között. Nyugdíjba vonulásuk röpke tíz éve kezdődött, a folyamat pedig épp ezekben az években éri el csúcspontját.
A vasfüggönyön túl a modern kapitalizmus aranykorának is becézett mintegy három évtizedben a lakossági és állami adósságok mértéke egyaránt mélyponton tanyázott. Ugyan létezett szegregáció, és a társas viszonyokra is konzervatív kívánalmak vonatkoztak, ezen intézmények folyamatosan puhultak, majd a 80-a évekre jobbára szerte is foszlottak. A lakosság tényleg kizárólag a maga (materiális) jólétéért dolgozott, mivel egészen a Ronald Reagan és Margaret Thatcher fémjelezte irányváltásig az eladósító finánctőke partvonalra sodródott.
A 60-as évek végére a jóléti állam minden ismert eleme a helyére került. Aztán valami csúnya dolog történt.
A boomerek neveltetése
Ahhoz, hogy teljes valójában megértsük a boomer generáció mibenlétét, a folyamatok további taglalása előtt vissza kell mennünk kicsit az időben és megvizsgálni, miféle nevelési alapelvek szerint lett ez a generáció felkészítve a felnőtt létre, illetve milyen jellegű személyiség-átalakuláson mentek keresztül ugyanezen idő alatt.
A nagy világégés legfontosabb tanulsága a kor szociológusai szerint, hogy nem szabad a lakosságot olyan tömegként kezelni, kik aztán egységes tömbként bevethetők egy, a hatalom által véletlenszerű módon megnevezett ellenséges csoport ellen. Ne legyenek milliók mozgósíthatók hadi célra, valamint a csoportidentitást kevésbé határozzák meg olyan, meglehetősen absztrakt fogalmak, mint a nemzet.
1946-ban megjelent az új kor gyereknevelésének Szent Bibliája. Benjamin Spock Amerikában publikált könyve (Csecsemő -és gyermekgondozás) szinte szó szerint nevezhető Bibliának, mivel kizárólag maga a szentirat örvendhetett ennél a kiadványnál magasabb eladott példányszámnak. Minden modern háztartás kötelező kelléke lett ez a gyermekgondozási kiskáté.
A Dr. Spock által lefektetett alapok szerint a gyermekbe nem szabad a szülők által előre meghatározott értékrendet beleverni. Néhány szubjektív értékrendi tényező semmiképp nem ruházható át erőszakkal egy következő generációra, kiknek ráadásul más körülményrendszer közepette kell érvényesülniük, mint elődeiknek.
A kor filozófiájává ezért a megengedő nevelés vált. A szülő (régebbi korokban olykor meglehetősen kegyetlen) tanító-nevelő attitűdjét feladván váljon inkább mentorrá. A tisztesség erőszakos keresztülverése helyett megfigyelőként kísérje gyermeke pályafutását. Amerre őt az alakuló személyisége nyomán generálódó impulzusok vezetik, abban segítsük aztán.
Az első fecske nyomán keletkező újabb és újabb könyvek már olyan apró mozzanatokba is beleszóltak, mint a gyermek bilihez szoktatása. Korábban a szülők előre meghatározott időrendet alakítottak ki, mikor a gyereknek kötelező bilin ülnie és nagydolgát csak ekkor végezhette. A boomer csecsemők szülei azonban – hallgatva a tanácsokra – hagyták, hogy a gyerek hozza meg saját időbeosztását még a legkisebb tényezőkben is.
Spock érvelése szerint a rendhez szoktatás évszázadok óta nem volt képes valóban emberhez méltó életet élő generációkat kinevelni. Ehelyett súlyos traumákkal, frusztrációval, gyűlölettel teli felnőttek váltak belőlük, akiket könnyen neki lehetett vezetni egy fegyveres sorfalnak, amennyiben a hatalomnak sikerült hitelesen hangzó indokot kitalálni arra, miért a szemben elhelyezkedő lövészárokban lapító, hozzájuk hasonszőrű kinézetű és gondolkodású csoport a halálos ellenség.
A szülői közegtől való elidegenítés eszközévé vált továbbá a cumisüveg bevezetése a szoptatás helyett, a végső kegyelemdöfést pedig a tévé elterjedése adta meg a szülői tekintélynek.
A tévé, mely a képernyők előtt ücsörgő nemzedéket magányos szigetekként is képes volt megszólítani (korábban mindehhez a gyerek kénytelen volt legalább a szocializációra való törekvést felvállalni), mindenki számára olyan fejlődési pályát biztosított, mely egyre inkább elválasztotta őket a másik ember lényének, nézőpontjának, alapvető személyiségének megértésétől és elfogadásától.
Pedig a szocializációnak nem feltétlenül az a funkciója, hogy tömegben terelhető masszát képezhessen a hatalom az emberiségből, hanem hogy az egyén képes legyen egy másik személy, egy másfajta elmélet, vagy akár kultúra nézőpontját feldolgozni és megérteni – mialatt a hatalom elvárásaival ellentétben megvédi saját identitását is.
A tévé volt az első eszköz, melynek révén a passzív nevelés egykor ábrándos utópiának tartott eszménye megvalósult. A tévének köszönhetően a boomer gyerekek ideje nem különült el a végzett tevékenységeknek megfelelően (különálló idősáv a munkára, tanulásra, étkezésre, játékra), hanem kvázi egybefolyt a tanulás a szórakozással, a munka a közösségi léttel. E folyamat persze üdvös azoknak, kiknek legjobb barátaik a kollégáik, meg akik kizárólag tapasztalatok nyomán tanulnak előzetes gondolkodás meg filozófiai vizsgálódás helyett. Mindenki más borzalmasan szenvedett a kibontakozó szisztémától.
A 60-as évekre a boomer generáció vált a legnépesebb nemzedékké. A századfordulón született nagy generáció egy része ledarálódott a két világháború frontvonalán, maradék egyedeik ekkortájt kezdtek elhalálozni. A legnagyobb generáció távoztát követően egyetlen nemzedék sem vált többé magasabb lélekszámúvá a boomerekénél. Jelenleg, 2024-ben a szavazó korú lakosság többségét még mindig a boomerek alkotják. A munkavállaló korú lakosságban csak az utóbbi pár évben, tömeges nyugdíjba vonulásuk kezdete óta vált többségivé az utódaikként számon tartott Y-generáció.
