Soha nem tudom megérteni, hogy tehetnek szert busás megélhetésre olyan tollnokok, akik az általuk billentyűzetre vetett firkálmányok elkészítéséhez a legalapvetőbb ismeretek híján vannak a választott témájuk kapcsán?
Most is egy ilyesféle iromány került szemem elé a Mérce nevű blogon, mely az elektronikus pénz bevezetése kapcsán felmerült – elsősorban jobboldali – “konteók” kifigurázását volt hivatott véghez vinni. Hát, ez nem jött össze.
A Mi hazánk szerint a digitális pénz az „új világrend” része…
Így van. Miért kell idézőjelbe tenni egy globális politikus kaszt által világszerte gyakorta hangoztatott kifejezést? Első ízben Woodrow Wilson amerikai elnök alkalmazta ezt a fogalmat az I. világháborút követő radikális hatalmi átrendeződések leírására. A mai értelemben pedig az idősebb George Bush (1988-92 közti amerikai elnök) vette azt első ízben szájára, s azóta gyakorlatilag minden politikai aktor nyelvén megfordul egyszer-kétszer a kifejezés. De azért nyilván konteó…
Szakács Árpád, Mi hazánkhoz közel álló értelmiségi szerint pedig a készpénzhasználat „az emberi szabadság utolsó bástyája”.
Ez viszont úgy ahogy van baromság. A készpénz ugyanúgy a rabszolgatartás eszköze, mint a számlapénz. Egyetlen lényegi különbség, hogy a készpénzt jóval nehezebb elvenni, ezért a buzgómócsing naffiózók alaposabban meggondolják, kiket legyen érdemes oktalanul vegzálni mindenféle kitalált adóhátralékok meg ÁFA-különbözetek címszava alatt.
Nem akadályozza meg a pártállami szabadrablást a készpénz, mindenesetre néminemű fizikai gátat vet elé. Ha két rabszolgatartó instrumentum közt kényszerülünk választásra, nyilván azt érdemes elfogadni, amelyik a kettő közül kisebb elnyomást kényszerít az emberre.
Egyébként számos EU-s tagállamban alkotmányba foglalták már a készpénz használatához való jogot, például Ausztriában is, ahol a szintén szélsőjobboldali Szabadságpárt kardoskodott leginkább a bankkártyák teljeskörű elterjedése ellen.
Meg a kommunisták, meg a német szociáldemokraták, meg az angol szociális civil szervezetek.
Ilyen hülyeségek képernyőre vetését követően csodálkoznak, miért hever idehaza romokban a baloldal. Ahogy az amerikai Demokrata Párt, úgy a magát szociáldemokratának hazudó hazai “baloldal” is a tőkediktatúra mielőbbi megszilárdulását követeli, meg a szabadrablást akadályozó gátak átszakítását. Groteszk fejlemény, hogy mindeközben az individuális szabadságjogokat protofasiszta pártoknak kell védelmezniük, mert a neoliberális “szociáldemokraták” egész egyszerűen kitáncoltak a szegények és elesettek védelme alól. Zsebbe pakolta őket a Wall Street.
A Mi hazánk felvetése jogos. A digitalizáció által lehetővé vált tömeges adatgyűjtés súlyos visszaélésekhez ad teret. Önmagában is probléma, hogy a XXI. század egyik, ha nem a legfontosabb árucikke az adat lesz, amelyekkel visszaélve manipulálhatnak majd minket többletfogyasztásra. Az is rendkívül aggályos, hogy bizonyos technológiák révén személyes adatokat gyűjthetnek politikai mozgalmak, amelyek alapján személyre szabott propagandával célozhatják és manipulálhatják a szavazókat
Ilyen ótvaros hülyeséget már rég olvastam. Annyira a felszínt kapargatja, hogy az már fáj.
Nem többletfogyasztáshoz vezet a számlapénz, hanem alanyi jogú szabadrabláshoz, bankszámlák átjáróházzá alakításához, központi pénzmosáshoz, terrorizmus állami finanszírozásához, indukált gazdasági összeomláshoz, személyre szabott fenyegetési és elnyomási szisztémák kiépüléséhez. Ezek mind megtörténtek már a bankszámlákkal és digitális pénzekkel házaló államokban. Elképzelni sem tudjuk, mi jöhet még ezután.
Ugyanígy, 815 millió indiai polgár biometrikus azonosítójának egyidejű kiszivárgását, vagy milliónyi folyószámla másodperceken belül való leporszívózásának lehetőségét sem gúnyolnám szimplán többletfogyasztásra manipulálásként. Sokkal többről van itt szó: a komplett, napi szintű életvitelünk feletti kontroll központi átvételéről és a kötelező érvényű tranzakciók diktatúrájának kiépítéséről.
A cél egy olyan másodperc alapú diktatúra megteremtése, melyben az ember élete végéig kényszerítve van alanyi jogon érvényesített befizetgetésekre a totalitárius bér -és adósrabszolgaság, illetve a szociális kreditrendszer örök fenntartása érdekében. Egy rendőrök nélküli rendőrállam és jogok nélküli jogállam kiépítéséről. Fizess, hogy fizethess.
Egy bankszámlakivonaton végig lehet követni valaki életét, és ez egészen disztópikus állapotokat is teremthet, ha egy emberellenes rezsim kezébe jutnak ezek az adatok.
Ha nem, akkor is, hiszen magánaktorok ugyanúgy elkövethetnek súlyos visszaéléseket a polgárok adataival.
Egészen groteszk, ahogy ezek az állítólagosan szocialista beállítottságú bloggerek védik a milliárdos tőkét. Aztán csodálkoznak, hogy merik a “nácik” szájukra venni a civil jogok kérdését, holott pusztán a hegeli dialektika érvényesülését láthatjuk valós időben.
Mint a fent említett példákból is látszik, nem maga a technológia okozza az emberi szenvedést, hanem az, hogy ezeket a technológiákat a másik ember fölötti uralkodásra használják föl.
FULL KAMU HAZUGSÁG!
Mindjárt kifejtem, miért. De előbb citáljuk be a következő bekezdést:
Ha valóban a technológia lenne hibás az emberiség szenvedéseiért, akár az ipari forradalom elé is visszatérhetnénk. Az ipari forradalom hajnalán, a XIX. század elején a munkakörülményeiket megelégelő ludditák géprombolásba kezdtek. De a hiba nem magukban a gépekben rejtett, hiszen a gépek akár ki is válthatták volna a munkaerő egy részét, csökkentve ezzel a kizsákmányolás mértékét és a munkanap hosszát.
Na itt ennél a pontnál jelentem ki tökéletes bizonysággal, hogy ennek a bigének (Lehóczki Noémi) halvány lila fingja nincs arról, amit leír, és a fentebb taglalt folyamatok helyes értékeléséhez nélkülözhetetlen történelmi ismeretek hiányában osztja a nem létező eszét.
Mindezt a baloldal állítólagos képviselőin látni biza roppant keserves pillanatokat szül. Hiába írt Marx és Engels több ezer oldalas könyveket, hiába árválkodik az interneten egy több százezer cikket és kiadványt eltároló anarchista könyvtár, ezek a zugfirkászok az égvilágon semmit nem képesek levonni mondjuk az osztályharcok elmúlt két évszázados történelmének tanulságaiból. Mert egyszerűen fingjuk sincs róluk.
Az ipari forradalom radikálisan meghosszabbította a munkaidőt, de ez sokkal inkább volt paradoxon, mint szükségszerű. Később épp ezt felismervén kezdett a munkásmozgalom géprombolás helyett a nyolcórás munkanap melletti harcba.
És így bukta el az osztályharcot. Belement a burzsoázia játékába.
Ezt nem fejteném ki most bővebben, a “Kiáltvány a Munka Ellen” c. esszé, melynek szemléjét május elsejére tartogatom, kellő részletességgel kifejti, miképp váltak a kizsákmányolás ellen állítólagosan oly héven küzdő baloldaliak a munkaterror egyes számú erőszakolóivá. Addig is, aki nem bír várni, az alábbi linkeken elolvashatja a vonatkozó irodalmat:
Egy valódi szocializmusnak nem a munkaidőért kellett volna harcolnia, hanem a termelőeszközök szétosztásáért.
Ennyit ennek a pamfletnek a szemlézéséről. Végezetül letörlesztem a magam adósságát a kedves olvasók felé, és kifejtem, miért hazugság a technológiába vetett vakbuzgó hit. Közben nem mellesleg a ludditák kapcsán felmerült igaztalan mítoszokat is kiigazítom.
A ludditák egyáltalán nem a technológiától félő tudatlan megszállottak voltak, ahogy az állítólagos baloldal lefesti őket (micsoda szégyen!).
Valójában a ludditák az egykori céh -és manufaktúramesterek leszármazottaiként széles körű technikai ismeretekkel bírtak. Mondhatni java részük a legkiválóbb mesteremberek közé tartozott.
A textilgép feltalálása a hazug mítosszal ellentétben nem azért korbácsolta fel a ludditák félelmét, mert majd csakhamar leváltja őket a gép, hanem mert tudták, hogy a kibontakozó kapitalizmus gyáriparosai mire és hogyan fogják ezeket a gépeket felhasználni.
Épphogy a napóleoni háborúk után járunk, amikor is szerte Angliában temérdek (milliónyi!) árva gyermek lepte el London utcáit a háború következményeként. Ez még nem minden: Franciaországban még több magára maradt kisgyermek keletkezett, akiket a gyárosok hajón szállítottak Londonba és állították őket a városszéli “sötét sátáni malmok” szolgálatába.
Mivel nem voltak szabályozások, a dologházakból és francia településekről összeválogatott gyermekeket beállították a gépek mögé dolgozni.
A leszállított gépsorokat kifejezetten ama célból találták fel és rakták össze, hogy azokat egy kisgyerek is könnyű szerrel tudja kezelni. És valóban így történt, a gyermekek heti 100 órákon át nyomkodták a gépeket, miközben folyamatosan fenyítették őket munkáltatóik. Persze a könnyű kezelhetőség mellett biztonságtechnikai intézkedések foganatosítására már nem adtak le rendelést a kapitalisták, így gyakorta előfordult, hogy az óvatlan gyermekek kezét, lábát, vagy akár fejét leszakították a munkagépek.
A ludditák a gyári körülményeket meglátván esküdtek fel, hogy elpusztítják a gépeket, melyek – mégegyszer mondom – elsősorban nem az ő szaktudásuk leváltására, hanem a gyermekek rabszolgamunkába állítására születtek.
A kapitalisták ILLEGÁLISAN üzemeltették ezeket a gépeket. Nem kizárólag a munkabiztonság betartására gondolok: a ludditák, mint a kézművesség és ruhagyártás céh-mesterei exkluzív jogokat birtokoltak a gyártott termékek minőségbeli követelményeinek meghatározására. Ezt a munkagépek nem tudták szállítani: sokkal rosszabb minőségben gyártottak a kézműves mestereknél.
Ez még hagyján: a tömeggyártás erőszakos felfuttatása végett vezették vissza a rabszolgaságot Amerikában (gyapotszedéshez), illetve lakoltatták ki a helyi kisfarmereket arra való hivatkozással, hogy több hely szükséges a juhoknak (gyapjú).
A ludditák viszont képtelenek voltak az állam adta jogaik érvényesítésére az iparosokkal szemben.
A mítosszal ellentétben nem gyűlölték a ludditák a gépeket: ehelyett igyekeztek volna elérni, hogy a technológia kiforrottá váljon és csak azután kerüljön bevezetésre, hogy a kézi gyártáshoz hasonló minőségben tudják azok a portékákat megtermelni. Továbbá jó lett volna, ha nem vesznek igénybe gyerekmunkát a kapitalisták.
A ludditák üzlete nem csak azért fuccsolt be, mert nem győzték az iramot a gépekkel, hanem mert a piacot elárasztó – viszont eredetivel megegyező minőségűnek hazudott – minőségtelen szarok letarolták a lakosságot, akik aztán a ludditákat szidták a silány árukért. Hiszen fogalmuk sem volt, kint a kültelkek gyáregységeiben miféle körülmények közt dolgoztatnak a mágnások.
A ludditák tiltakozására és parlamenti petícióira válaszképp az angol állam betiltotta a munkás-összejöveteleket. Na ezért világra szóló szégyen, hogy a szocializmus szószólói nem ismerik a munkásmozgalmak hiteles történetét.
Mit volt mit tenni, a gépek és gyermekmunka végett éhhalálra ítélt mesterek végső kétségbeesésükben elkezdték a gépeket szétverni, továbbá megakadályozni, hogy a frissen összeeszkábált munkagépek eljussanak a gyárakba.
A ludditák Lehóczki Noémival ellentétben látták, hogy a cél nem a munka egy részének kiváltása gépekkel, hanem egyrészt az ember elgépiesítése (legfontosabb marxi kritika!), valamint összekapkodott árva kisgyermekek következmények nélküli feláldozása. A ludditák tehát nem technológia-ellenesek, hanem emberiség-pártiak voltak, hiszen a feltételeiknek megfelelően, mint szakmáik kapuőrei, készen álltak a technológia bevezetésére, amennyiben az nem megy a minőség és a mesterek reputációjának kárára. A gyárosok viszont kikosarazták őket.
Így jutunk el legvégső kérdésünkhöz: valóban jó-e önmagában véve a technológia, csak egyes aktorok hogyhogynem gonosz célra használják azt fel, vagy ellenkezőleg, önmagában véve a technológia a gonosz cselekedetek segédkező instrumentuma?
Nem fogunk barkochbázni, a fenti bekezdések nyomán egyértelmű a konklúzói: egyes technológiák bizony önmagukban véve gonoszak, létrejöttük pedig kifejezetten az alantas célok végrehajtási szándékának köszönhető. Nem pedig fordítva, megszületik a jóságos technológia, melyet aztán kisajátítanak gonosz aktorok.
A kisgyermekeket nyakló nélkül bedaráló gépek a kapitalisták megrendelésére készültek el. A ludditák csak olyan gépek üzembe állítását találták volna elfogadhatónak, melyek a maguk termékei színvonalát nem állítják földbe. A gyermekek által is kezelhető gépek tehát kifejezetten abból a célból kerültek előállításra, hogy azokat dolgoztassák, a céhmestereket pedig éheztessék. Vagyis a technológia eme szeglete eredendően gonosz.
Ugyanez a digitális pénzzel: eleve az a célja, hogy a hatalmi aktorok egyetlen gombnyomással elintézhessék a polgárok életét, hatékonyan és villámgyorsasággal foszthassák ki a népességet.
Ha nem ez volna a nyilvánvaló terv, akkor vagy továbbra is megfelelő volna a készpénz, vagy bevezethetnének egy Bitcoinhoz hasonló kétszereplős digitális pénzt.
Persze maga a Bitcoin kiforratlan technológia, hiszen az elsőként bevezetett digitális pénznek minősül. Viszont az utána következő temérdek valuta – kiváltképp a bombabiztos Monero – kiküszöbölte a Bitcoin csorbáit. Ellentétben szinte minden kriptopénzzel, a Monero titkosítását a mai napig nem sikerült feltörni, tranzakciós költségei abszolút minimálisak (alig 2-3 forint!), árfolyama viszonylag stabil.
Bevezethetnének az államok egy ehhez hasonló pénznemet használatra, mégsem ezt teszik, hanem háromszereplős és központilag programozható pénzeket dobnának piacra, melynek kifejezett célja a lakosság költéseinek totális kontrollja, és hogy mindent láthassanak. Közben bársonyszékből finanszírozhatják a terrorizmust és baráti oligarchák milliárdos feltőkésítését, mert a lakosság viszont semmit nem láthat abból, ami odafent zajlik (panoptikum példája).
Önmagában ugyan a technológia nem eredendően gonosz, viszont annak specifikus szegletei – gyerekek által kezelhető XIX. századi munkagép, tömegpusztító fegyverek, központi digitális valuta – nagyon is azok, mivel a rendszer kifejezetten a maga követelményeinek kielégítésére forszírozza azokat!
