A mai napon ünnepli a 2004. február 4-én indult Facebook a 20. születésnapját. Zuckerberg nedves vágyálma megszületésének következményeit mindannyian bőrünkön érezzük.
Zuck – első körben – TheFacebook címszó alatt a Harvardra járó csajok kúrhatóságát értékelni igyekvő adatbázist hívott létre, ahova azok maguk töltötték fel adataikat, olykor fotóstól és személyes titkokkal együtt.
Miután Zuck észrevette, hogy diáktársai vannak olyan hülyék, hogy önállóan küldözgetik be mindennemű adatukat és bízzák azok istápolását erre az elsőéves gyökérre, ő maga természetesen elhencegett évfolyamtársainak, hogy ha bármelyik Harvard-diákról szükségük van információra, csak forduljanak hozzá. Mikor kérdőre vonták a mindenkiről mindent tudása miértjéről, ő maga tökéletes kimértséggel szó szerint a következő párbeszédet sütötte el egyik kollégiumi lakótársával:
Zuck: Ja, szóval ha bárkiről kéne információ itt a Harvardon, csak kérdezz engem. Több mint 4000 e-mail címem, képem, lakcímem, jelszavam van.
[cenzúrázott nevű barát]: Mi? Hogy csináltad?
Zuck: Az emberek csak beküldték őket. Nem tudom miért. Megbíznak bennem. Ostoba faszok.
Ilyen eseményeket követően indult a Facebook hódító útjára egy nappal azután, hogy a DARPA lelőtte a maga Lifelog projektjét. Utóbbinak az volt a célja, hogy a Föld minden emberének adatait központi adatbázisba gyűjtsék, és mindenkiről pontosan nyilvántartsák, napi szinten mit csinálnak, hol járnak, mit gondolnak.
A DARPA belső dilemmája megakadályozta, hogy a maguk projektjét kiexportálják a nagyvilágnak: hogy a lebukás és az adatgyűjtés valós céljának felfedése elkerülhető legyen, el kellett volna érni valahogy, hogy az emberek ne kényszerből, hanem önként és dalolva küldjék be napi szinten az életük eseményeit és szolgáltassanak folyamatosan adatokat a hatalomnak.
Zuck hálószoba-projektje ezt a gordiuszi csomót egy suhintással vágta ketté, hiszen az „ostoba faszok” önszántukból bízták rá olykor privát azonosítóikat és intim titkaikat egyaránt. Ő pedig, mint a hálózat és adatbázis korlátlan ura, természetesen bármit láthatott.
Így lett a kollégista lányok dughatóságát osztályozó Facebookból 2004-től fogva először egyetemista diákok, majd 2006-tól fokozatosan a globális népesség központi nyilvántartó adatbázisa. Ahova az emberek önként és dalolva küldözgetik be személyes adataikat, fényképeiket, gondolataikat, napi rutinjukat, hogy hol járnak, mit csinálnak.
Nem is értem, hogyan robbanhatott ki mondjuk egy Cambridge Analytica botrány, mikor a Facebook kizárólagos célja kezdettől fogva a globális népesség központi nyilvántartása és a látszólag kukázott Lifelog projektnek megfelelően életvitelük naprakész megfigyelése.
Most, 20 évvel később kijelenthetjük: a Facebook elérte célját. A munkáltatóknak immár csak le kell csekkolniuk profilunkat és visszalapozni 2-3 évet a bejegyzés-történetünkben, hogy megállapíthassák, fekete listára rakjanak-e minket, vagy örömmel értesítsenek, hogy felvételt nyertünk dinamikusan fejlődő vállalatukba.
A nyomozó hatóságok csak lekérik mozgolódási adatainkat, és máris szinte percre bontott kriminalisztikai elemzést készíthetnek rólunk. Ugyanígy a bűnözők adataink lenyúlásával megsasolják, jellemzően mikor vagyunk távol otthonunkról, hogy kirámolhassák lakásunkat.
Mivel mindenki mindent lát rólunk, véleményünk nyilvánításával erőteljes öncenzúrára kényszerülünk – ha nem jön össze, a Facebook moderátorhada fog gondoskodni a szánk bevarrásáról.
Nem érdemel ez a szánalmas platform igényesebb „nekrológot” úgyhogy konklúzióként már csak a Facebook működésének summázott következményét firkantanám ide. Az emberek összehozásának és globális faluvá transzformálásának ígéretével házaló Zuckerberg egy személyben előidézte a társadalom totális felbomlását és az emberek egymástól való totális elidegenedését.
Valahogy nem tudunk hálásak lenni.
